Haengboghan Saenghwal Gwanmun - A boldog élet kapuja 2. rész

~^A rosz döntés következménye^~

 

Seo Hee szemei csak úgy cikáztak a döbbent arcok láttán. Nem tudott kiigazodni a fiatalokon.

-Ti..ti talán ismeritek egymást? –tette fel végül a kérdést.

-Ugyan hogy ismerhetném, mikor még egy teljes napja sem vagyok itt. –vágta rá Teó.

- Nem… csak nagyon hasonlít a lányod egy régi ismerősömre, akit már rég nem láttam.

- Á értem, rendben. Nos, hát ő az én lányom Kim Seo In, akiről meséltem. Tegnap délután érkezett meg.

- Seo In? Szép név.

-Tch…-fintorgott Teó.

- Akkor ismerkedjetek össze. Én leugrom pár percre a boltba 1-2 hozzávalóért az ebédhez.

A fiatalok csak helyeseltek, majd Seo Hee felkapta a táskáját és elment. Újra egymás felé fordultak és tovább méregették egymást.

- Szóval Lee Min Ho mi? Érdekes… azt tudom, hogy tegnap este egy kicsit sokat ittam, de nekem teljesen más név rémlik… Sang Woo. –mondta gúnyosan.

- Igaz, de téged sem épp Teónak hívnak… -vágott vissza.

- Haha… Chh… ha ennyire okos vagy, akkor véletlenül nem rémlik, hogy én egy másik országban éltem évekig? És képzeld ott így hívnak, mert amúgy is utálom a Seo In nevet.

- Öhm… oké, de mért utálod? –kérdezte, hogy terelje a szót. Erre persze Teó megint begurult.

- Mégis mi közöd van hozzá?

Min Ho nem tudott megszólalni, legszívesebben ott hagyta volna Teót. De mikor végre rávette magát, a lány újra megszólalt:

- Igaz is, azt hiszem én elég ésszerű magyarázatot adtam a nevemre. Szóval…?

- Szóval mi? –vágott egyből a szavába ingerülten, mivel nem tudta, hogy magyarázhatná ki magát, hogy ne hogy lebukjon.

- A neved, te gyengeelméjű… Mért más néven mutatkoztál be?

- Erre én is mondhatnám, hogy semmi közöd hozzá…

- Tch… Ááá, ne mondj semmit kitalálom. Ez egy álnév… - Min Ho közben nagyot nyelt ezt hallva - … bulikban a csajokhoz. Ugye? Megejted az egyéjszakás kalandjaidat, majd a naiv kislányok többet remélve megpróbálnak keresni. De hiába, mert nem ez a valódi neved, ugye?

- Hát… képzeld igen, hatásos trükk, nem?  Mert amúgy is utálom a naiv lányokat, főleg azokat, akik azt hiszik, én vagyok a megmentőjük…

- Na témánál vagyunk, de ne aggódj, én is csak színleltem ott a dolgokat… bár nem tudom mért magyarázkodom neked. –azzal megindult felfele a lépcsőn.

- Hát akkor egálban vagyunk… -kiáltott fel Min Ho.

Közben Teó bevágta a szoba ajtaját, és ledőlt az ágyra. Egy kis ideig még idegeskedett az előbb történteken, de mivel nagyon fáradt, meg persze az idő eltolódás miatt is hamar elnyomta az álom. Pár óra múlva, kissé komás állapotban felébredt. Kilépve a szobájából hirtelen Min Ho-ba ütközött, aki hogy a lány el ne essen, átfogta a derekát. Teó meglepődésében gyorsan felpillantott rá, majd kihámozta magát és értetlenül nézett rá.

- Te még mindig itt vagy?

- Mért hol lennék? Csak úgy tájékoztatlak, hogy ez egy panzió… - azzal a vállánál fogva megfordította a lányt és a vele szembe lévő irányba egy ajtóra mutatva folytatta - … és én ott lakom. Nem is tudom ki a gyengeelméjű…

- Tch… jól van na. - fordult újra szembe vele – Le lehet rólam szállni, jó? –azzal ott hagyta őt, és lement a konyhába. Épp nézte a hűtő tartalmát, mikor az anyja a háta mögött egyszer csak megszólalt.

- Ha nem találsz kedvedre valót, csak nyugodtan szólj és készítek bármit, amit szeretnél… - persze a lány hirtelen megijedt, mert nem halotta az anyja lépteit, végül becsapta a hűtőajtót és szembe fordult vele – Amikor haza értem, már aludtál, így nem tudtam megkérdezni, hogy mit szeretnél enni.

- Nem kell miattam fáradoznod, anya nélkül nőttem fel. Szerinted nem tudok készíteni magamnak kaját?

- Kérlek ne légy ilyen, nem szeretnék veszekedni veled.

- Elhiheted, hogy én sem épp ezért jöttem el idáig…

Persze ez után jött a szokásos csend, amit Teó korgó gyomra szakított félbe. Seo Hee még ezek után sem mert megszólalni, nehogy valami rosszat szóljon. Teó végig arra gondolt mérgében, hogy készít valamit. De végül meggondolta magát, egy nagyot sóhajtott és visszafordult a hűtőhöz. Kivett 1-2 étellel tele műanyag dobozt. A könnyen megtalált tányérra kanalazott egy keveset a dobozok tartalmából és melegítés nélkül nekilátott az evésnek.

- Jó étvágyat. –szólalt meg végül az anyja.

- Kösz. –vágta oda egyszerűen. Persze hamar végzett, és gyorsan elmosogatta az összepiszkolt edényeket.

- Örülök, hogy ilyen háziasan mozogsz itt. –mondta mosolyogva Seo Hee.

- Csak nem szeretnék a terhedre lenni…

- Ugyan… soha nem lennél a terhemre, annyira örülök, hogy itt vagy.

- Igen? Még akkor is, ha csak veszekszünk?

- Ez persze nem a legjobb, de legalább láthatlak és ez nagyon sokat jelent nekem.

         Teó erre kicsit elérzékenyült, és a könnyeivel küszködött, de erősnek akarta mutatni magát. Egy részről én is örülök, hogy láthatlak. Nem is tudod, mennyit jelentene nekem, ha igazi anyja lánya kapcsolatban lennénk. De másrészről épp ezért ez így csak fájdalmasabb –gondolta magában.

- Mindenesetre szerintem térjünk a lényegre. Jelen helyzetben szerintem az lenne a legjobb, ha minél előbb elmennék innen.

- Ennyire nem szeretnél itt lenni? Csak egy kicsit megpróbálni ezt az anya-lánya dolgot?

- Szerintem ezzel már elkéstél. És nem értem, hogy vagy képes ilyent kérni, azok után, amit elszenvedtem 10 éven át anya nélkül. –kezdett kifordulni magából Teó. Közben Min Ho az emeletről hallgatózott.

- Tudom… szavakkal el sem tudom mondani, hogy mennyire sajnálom, amin keresztül mentél. De kérlek, ne hibáztass ezért, mert nem én kültelek el titeket. Én rengetegszer próbáltalak keresni titeket, míg végül megtaláltam a címeteket. Sokszor írtam levelet, és el is akartam utazni hozzátok. De apád mindig azt írta, hogy már régóta nem szeretett engem, és ez lesz a legjobb neked, ha nem találkozunk, hogy új életet kezdhessetek, mert neked ott jobb lesz az életed…

- Egy sajnálómmal nem lehet ezt megoldani. Egyébként nagyon érdekes a verziód, de mért van az, hogy én soha egy darab levelet sem láttam? Én mindig kérdeztem aputól, hogy mért kellett elmennünk, erre mindig az volt a válasz: ”Nem szeretsz minket, nem akarsz látni minket többet, mert tönkre tettük a régi sikeres életedet. Úgyhogy felejtselek el és ne is gondoljak rád többet.

- Én ilyet soha nem mondtam. Láthattad a levelet is, amit apád hagyott hátra nekem, mikor elmentetek.

- Épp ezért már végképp nem értek semmit. Elegem van, és minél előbb el akarok menni innen. –azzal sírva kiviharzott a bejárati ajtón. Seo Hee követte ki az udvarra, Min Ho pedig halkan követte az eseményeket.

- Kérlek most hagy magamra…- szólalt meg Teó, miután hallotta az anyja lépteit a háta mögött.

- Rendben, ha ezt szeretnéd… Az ágyadon majd megtalálod a dobozkát, amiben benn vannak a dolgok számodra… - azzal a választ sem megvárva visszament a házba. A lépcsőkorlátnál kicsit megszédült, és gyorsan megkapaszkodott benne. Min Ho is gyorsan ott termett, hogy elkapja. Majd úgy tett, mintha nem tudna az előbb történtekről.

- Seo Hee, jól vagy? –kérdezte aggódva.

- Jól Min Ho-kám, csak hosszú volt ez a nap és nagyon elfáradtam… gyorsan fel is megyek és ledőlök. –hárított.

- Rendben, pihend csak ki magad.

Azzal szép lassan fel is ment Seo Hee. Min Ho óvatosan kinyitotta a bejárati ajtót és kereste Teót. Látni ugyan nem látta, de hallotta a sírását. Megsajnálván elindult a hang felé halkan. Teó egy régi rozoga hinta ágyon ült, majd egyszer csak felállt és elindult a hát hátulja felé. Amikor egyszer csak hirtelen megbotlott egy nagy kőben és azzal a lendülettel hirtelen zuhant a földre.

- Áú. Mi a szarnak kell pont itt lennie ennek a rohadt kőnek! –kiabált dühében.

Ez hallva Min Ho gyorsan a hangok irányába futott, majd leguggolt Teó mellé.

- Jól vagy? Nem esett bajod?

- Úgy nézek ki, mint aki jól van? –förmedt rá.

- Őszintén? A nagy sötétség miatt szinte semmit sem látok…

- Még szerencse… - könnyebbült meg. Közben szép lassan megpróbált lábra állni több-kevesebb szerencsével. Végül a fájdalom miatt csak egy lábon volt kénytelen szökdécselni. Min Ho ekkor megfogta a bal kezét és a vállára akarta tenni, de Teó nem engedte.

- Támaszkodj csak rám.

- Nincs szükségem rá, jól vagyok. –mondta, majd lassan tovább próbált ugrálni, de véletlenül rá támaszkodott a másik lábára is.

- Áú… - állt meg. Ekkor Min Ho felkapta az ölébe és ment tovább. Persze Teó le akart szállni, így nekiállt izegni mozogni.

- Engedj el, egyedül is tudok menni… Hallod? –förmedt rá ismét. Ekkor Min Ho megállt és úgy csinált, mintha le akarná ejteni. Persze a lány ijedtében a nyakába kapaszkodott. Ettől Min Ho elmosolyodott és tovább indult. Amint beértek a házba Teó beletemette az arcát a srác vállába így leplezve a könnyes, koszos és sebes arcát. Min Ho először furcsállotta, de inkább nem foglalkozott vele, mert tetszett neki ez a felállás, így tovább haladt a lépcsőn. Bevitte a szobájába, majd letette az ágyra és az ott heverő dobozt átrakta az asztalra. Teó azonnal a tenyerébe temette az arcát.

- Most már elmehetsz. –mondta.

- Én ezt nem így gondolom. –válaszolt, miközben az ágyra ült a lány mellé. Szép lassan megpróbálta leszedni Teó arcáról a kezét, ami kicsit nehézkesen, de végül sikerült.

- Enye –benye, tönkre akarod tenni az arcod? –viccelődött.

- Gondolhatod, hogy nem. De nem is érdekel, ez most a legkisebb gondom.

- Jó-jó, oké. Egy pillanat és itt vagyok, addig ne csinálj semmit. –parancsolt rá kedvesen, majd kiment a szobából.

- Nem vagy te nekem senkim, hogy megmondjad, hogy mit csináljak! –kiabált utána. Pár perc múlva visszatért az egyik kezében egy tállal, amiben víz volt és egy kicsi törülköző. A másik kezében egy kicsi fehér doboz volt. Ismét leült a lány mellé és kifacsarta a törülközőt. Az egyik kezével hátra húzta Teó haját, a másikkal pedig lassan elkezdte óvatosan lemosni az arcát.

- Ezt én is meg tudom ám csinálni… nem vagyok teljes hadirokkant…

- Sssh! – parancsolt rá ismét, miközben a mutató ujját a lány ajkára tette. Teó persze meglepődött, de inkább nem mondott semmit. Mikor Min Ho végzett az arcával, a kezét kezdte el tisztítani, végül a térdét.

- Áúú…

- Bocsi, nem direkt volt… - mentegetőzött.

- Tudom… csak a szerencsétlenségem…

- Ez bárkivel előfordul ilyen sötétben… mindenesetre a nadrágodnak asszem annyi…

- Baszki, tényleg… - káromkodott, miután látta a kiszakadt nadrágot- habár… még 1-2 helyen elszakítom aztán jó lesz szakadt nacinak.

- Te aztán feltalálod magadat –mosolygott Min Ho.

- Hát… ennyitől nem áll meg a világ. –viccelődött.

- Az igaz, mert akkor már nagy baj lenne. –viccelődött ő is, aztán folytatta a munkáját. Mikor végzett, magához vette a kicsi dobozt, amit behozott, elővett pár kisebb-nagyobb sebtapaszt meg hintőport. A térdén lévő sebet behintőporozta, majd sebtapaszt tett rá. Ezután ismét közelebb ült hozzá és lassan feltette a sebtapaszt az arcára is. Majd többször is végig simított rajta a hüvelykujjaival, hogy jól tapadjon. De Teónak túl soknak tűnt, és kezdett zavarba jönni. Megfogta Min Ho kezeit és eltolta az arcától, de mikor el akarta engedni azokat, Min Ho nem engedte és tovább szorította, mert eszébe jutott neki a múlt éjjel. Egymás szemébe néztek, amitől mind ketten zavarba jöttek.

- Azt… azt hiszem le kéne pihennem. –szólalt meg nyökögve Teó.

- Igen-igen, bocsi… - mondta, végül elengedte a kezét. Összeszedte a cuccokat, és lassan a szobaajtó felé haladt.

- Min Ho-jah –szólt utána Teó.

- Igen? –fordult vissza.

- Khm… köszönöm.

- Nincs mit. –mosolyodott el- aludj jól.

- Jó éjt. –mosolyodott el ő is.

Min Ho végül elhagyta a szobát jókedvűen. Teó is ez után lenyugodott és végre tisztán tudott gondolkodni. Úgy döntött, hogy holnap reggel az első dolga lesz repülőgépet keresni, hogy minél előbb haza menjen. Még egyszer végig gondolta a mai napot, de hamar elnyomta az álom.

Másnap úgy is tett, mint ahogy eltervezte. Gyorsan rendbe hozta magát és összepakolta a cuccait. Közben észrevette az asztalon lévő dobozt és eszébe jutott Seo Hee utolsó mondata. Teljesen megfeledkezett róla. Kinyitotta a dobozt és a benne lévő levelek, képek és értéktárgyakból ítélve tényleg ez volt az, amiért elvileg idejött. Viszont mivel sok ideje már nem volt a gépig és már taxit is hivatott, így inkább gyorsan elrakta a bőröndjébe ezt is. Gondolta, hogy ilyenkor Seo Hee nincs itthon, mert bevásárol, így hagyott neki egy búcsúlevelet elindult ki a kapu felé. Hirtelen Min Ho hangját hallotta amint szólongatja:

- Teó… Teó, várj! –kiabált, miközben rohant oda a lányhoz.

- Szia… bocs, hogy nem búcsúztam el. –mondta, miközben lenézett a földre.

- Már el is mész?

- Nincs értelme tovább maradnom. Ez lesz mindenkinek a legjobb. El sem kellett volna jönnöm…

- Ne menj el. Seo Hee-nek szüksége van rád, jobban, mint hinnéd…

- Ugyan mért lenne? Eddig is megvolt nélkülem. Neki is és nekem is meg van a saját külön élete. –vágott közbe, azzal visszafordult a kapu felé. Épp indulni akart, mikor Min Ho hirtelen megfogta a kezét, hogy visszatartsa.

- Seo Hee… rákos…

- Mi? –fordult vissza.

Teljesen ledöbbent a hírtől…

~ Haengboghan Saenghwal Gwanmun ~ Boldog élet kapuja

(sajnos az elején vmi rosz World beálítás miatt térközök vannak, amit nem tudok át állítani se itt se ott... úgyhogy előre is bocsi)

 

~^Visszatérés^~

Hűvös szellő suhant a márványkövek között. A félelmet keltő sötétségben csak egy gyertya pislákolt. A gyertyát körül vették a hervadó virágú koszorúk, melyek felett szirmok cikáztak a könnyed szélben. Előtte egy lány lehajtott fejjel szomorkodott. Hírtelen feltámadt a nagy szél, és a temetőt körülvevő fák és bokrok nagy zajt csaptak. Mintha csak valami azt akarná, hogy a lány menjen el. De a félelmetes zajok sem zavarták, annyira magába volt fordulva. Mintha nem érzékelné a külvilágot. Csak nézett a márványkőbe vésett szövegre és a mellette található képre. A vállán hirtelen egy kéz állapodott meg, amitől teljesen megijedt és gyorsan hátraugrott.

- Nyugi, csak én vagyok Teó - mondta egy bársonyos hang.

- Jézusom Kiara a szívbajt hoztad rám…

- Bocsi nem állt szándékomban. Kerestelek otthon, de gondoltam, hogy megint itt vagy.

- Hol lennék? Itt legalább úgy érzem, hogy velem van.

- Megértem, de most már haza kéne menned. Kezd nagyon hűvös lenni, és szerintem apukád sem örülne, ha miatta itt megbetegednél.

- A szívem már így is beteg... - mondta szomorúan

- Jaj te … tudom, hogy nehéz, de nem szabadna elhagynod magad. Fentről figyel, úgyhogy törekedj rá, hogy büszke lehessen rád.

- Igazad van, ezután erős leszek, és nem hagyom el magam. Keményen fogok dolgozni.

- Jól van ez a beszéd. Örülök neki.

Azzal elindultak haza. Kiara házánál elbúcsúztak, Teó pedig tovább folytatta az útját haza. Ágynak dőlt és tervezgette az új életét és lassan elaludt. Másnap a szokásos takarítás után a netet böngészte, hogy hogyan is tudna saját kertészvállalkozásba kezdeni. Délben meglátta a postást amint levelet rak a postaládába. „Remélem nem valami számla” - gondolta magában. Kiment, kivette a levelet és csak bámult rá. Először a címre lett figyelmes. Seoul, Korea? Valaki régi ismerős tudomást szerezhetett apám haláláról? Címzett Kim Seo In? Utálom ez a nevemet… Kim Seo Hee vagyis anyám írta? Idegesen ledobta a levelet, és felnézett az égre. A szemei megteltek könnyel, majd vissza lenézett a levélre. Lassan felvette, besietett, az oldalát levágta és reménykedve olvasni kezdte a levelet. Szerencsére még tudott koreaiul.

„Kedves Seo In-em!

Most utoljára még megpróbálkoztam írni neked. Gondolom, hogy nem igazán vagy kíváncsi rám. Bár nem tudom, hogy mit mondott rólam apád. Én mindig szerettelek, és szeretlek, amíg csak élek. Ezt sose felejtsd el kérlek.

Hallottam édesapád haláláról. Kérlek, fogadd őszinte részvétem. Sajnos nem sikerül a temetés időpontját kiderítenem. Elmentem volna, de féltem, hogy mit szólnál hozzá, meg anyagilag sem állok úgy. Nagyon szeretném, ha egyszer eljönnél meglátogatni, nagyon szeretném látni a szép nagy lányomat. De, ha értem nem is, apádért tedd meg... szeretnék 1-2 kedves régi emléket adni róla, amire most nagyobb szükséged van, mint nekem. Sok szeretettel várlak!

Édesanyád: Kim Seo Hee

Seo In döbbentségében többször is elolvasta, miközben potyogtak a könnyei. De a döbbenetet és a meghatottságot felváltotta a düh.

-Mi az, hogy most utoljára? Soha nem kaptam levelet. Vagy esetleg apu nem mondta meg …? Nem az nem lehet! Először és utoljára írt? Miért nem ír többet, ha tudja, hogy milyen helyzetben vagyok? Bár jobban is teszi. Eldobott minket, és most azt akarja, hogy visszamenjek oda?

Egész nap és késő estig csak dühöngött és agyalt, míg nem az éjféli harangozásra lett figyelmes. Ránézett az órára, és elképedve látta az időt.

-Na jó, ez így nem mehet tovább… így nem lehet megváltozni és új életet kezdeni. Ezt le kell zárnom. Elmegyek és tisztázom a dolgokat, vagy legalábbis elhozom, ami endem illet.

Beült a gép elé és megnézte, hogy mikor mennek repülőjáratok Dél-Koreába. Kiszámolta az időeltolódást és rátalált a megfelelő járatra. Gyorsan nekiállt pakolni. Írt egy levelet a barátnőjének, amiben leírta az eseményeket. Gyorsan elszaladt a házához, és a postaládába tette. Taxit hívott és egész úton Pest felé menet csak agyalt. Felszállt a kora reggeli járatra, ahol a kimerültségének hála elnyomta az álom. Mire felébredt már Korea fölött szálltak. Elgondolkodott, hogy milyen is lenne itt élni, vagyis milyen lett volna, ha itt maradtak volna az apjával. De gyorsan észbe kapott és elterelte a gondolatait. A repülőtéren meglepetten látta a sok-sok kivirult, cseppet sem fáradt embert. Majd eszébe jutott, hogy nekik már nem reggel van. Gyorsan lecsapott egy taxira.

- Jó napot!

- Jó napot! Hová lesz a fuvar?

- Ide… azzal odaadta az anyjától kapott borítékot.

- Ezt ismerem is, nyugodt, csendes környék, egy időben oda szerettem volna költözni. - mondta miközben elindult a kocsival.

- És mért nem költözött oda?

- Hát csak a taxi társaság miatt… kissé messze van.

- Értem, a távolság mindig nehéz dolog…

- És maga? Külföldi nem? És mégis remekül beszéli a nyelvünket.

- Nos, hat igen kisebb hibákkal ugyan, de jól megy. 10 éves koromig itt éltem, anyám koreai.

- Ááá így már érthető.

Közben kiértek a fővárosból, és már csak imitt amott lehetett látni házakat. A kocsi lekanyarodott a főútnál, ahol ismét egyre több ház volt. Egy újabb kanyar után pár méteren keresztül nem volt semmi, majd a kocsi egyszer csak lelassult.

-Megérkeztünk.

Kiszálltak a kocsiból, a sofőr kivette a bőröndömet a kocsi hátuljából. A lány végignézett a félkörívű beton boltíven, aminek a közepén egy táblára ez volt írva „Haengboghan Saenghwal Gwanmun” . A boltív elé állt ahol ismét szemügyre vette. Sosem tudtam mit jelent… - gondolta magában, miközben összeráncolta a szemöldökét. Majd beljebb lépett és meglátta a 2 emeletes hagyományos tradicionális építésű házat. A taxis közben elment. Megfogta a bőröndjét és lassan haladt a bejárat felé, miközben szemügyre vette az udvart. Az udvar már nem olyan volt, mint amilyenre emlékezett. Nyár vége volt nagyon, de a kelleténél sokkal kopárabb és barátságtalanabb volt. Kopogtatott az ajtón, de nem válaszolt senki. Erőt vett magán és benyitott. Jobbra nézve elé tárult a nagy társalgórész, tévével, kanapékkal. Szemben lent a nagy étkező rész, fent az emeleten korlát, ami mögött látszódtak a szobaajtók. Balra pedig a lépcső az emeletre a szobákhoz. Ezek már sokat változtak, mióta a lány nem volt ott.

-Hahó! Van itt valaki? –szólalt meg végül.

-Igen. Máris megyek. -szólalt meg egy ismerős hang. Majd kiviharzott az egyik emeleten lévő szobából, végig a korlát mellett le a lépcsőn. A lány elé érve hirtelen megtorpant, és végig mérte a szemével.

-S… Seo In?

- Csak Teó, jó? Utálom a Seo… - de a mondatát nem tudta befejezni, mert az anyja a nyakába ugrott és jó szorosan átölelte őt.

- E.. el.. elég lesz már! Nem kapok levegőt. –azzal elengedte, majd kezei közé vette az arcát, és mosolyogva újra végig nézett rajta.

- Hadd nézzelek, hogy megnőttél… gyönyörű szép lettél. De eszel te rendesen? Olyan beesettnek tűnik az arcod.

- Köszönöm. Igen, eszek rendesen, csak gondolom az út miatt.

- Jaj, hát persze, igaz. És meddig maradsz? Nem vagy fáradt? Gyere, segítek felvinni a cuccodat a szobádba.

- Nem tudom, nem sokáig. Köszi, megy egyedül is –közben haladtak fölfelé a lépcsőn.

- Mindent úgy hagytam, mint mikor elmentél. Reméltem, hogy visszajöttök…

- Visszajönni? –azzal megálltak az ajtó előtt, és Teó mélyen az anyja szemébe nézett – Mégis, hogy gondoltad egy percig is, hogy visszajövünk, mikor te üldöztél el minket? Hah? –kérdezte szemrehányóan és idegesen.

- Elüldözni? Én soha nem tettem ilyet. Az apád egyik napról a másikra hirtelen elvitt. Csak egy levelet hagyott. Azt se tudtam, hogy hol keresselek titeket.

- Na ez már sok… azt akarod, hogy elhiggyem, hogy aki egész eddig mellettem volt és felnevelt, végig a szemembe hazudott, mikor rólad kérdezősködtem?

- Hát, hogyha tényleg azt mondta, hogy elüldöztelek titeket…

- Hát én ezt nem hallgatom tovább még csak most érkeztem. Légy szíves hagy magamra egy kicsit. –azzal betette maga mögött az ajtót. Az ajtónak állt háttal és a padlót bámulta. Lassan körbe nézett, miközben jöttek elő a régi emlékek. A közös családi játékok, a sok nevetés, a jobbnál jobb esti mesék és még sok-sok minden. Meglátta az asztalon lévő családi képet, kezébe fogta azt és leült a puha ágyra. Csak nézte, miközben potyogtak a könnyei. Egyszer csak hangokat hallott az ajtó előtt.

- Ez volt az a bizonyos levél, szeretném, ha elolvasnád. –hallatszott az anyja hangja, miközben becsúsztatott egy papírt az ajtó alatt. Teó odament és olvasta:

Seo Hee!

El kellett, hogy vigyem innen Seo In-t. Ez a legjobb megoldás, ezt kellett tennem. Ne keress! És felejts el minket!

Értetlenül nézte a levelet és bár nem volt rajta, hogy az apja írta, ő felismerte az írását. „Ez nekem mára sok… ki kell szellőztetnem a fejemet. És itt legalább senki sem ismer, így azt csinálok, amit akarok!” –gondolta magában. Gyorsan taxit hívott és miközben odaért ő kicsinosította magát. Mielőtt kiért a bejárati ajtón, az anyja utolérte.

- Mégis hová mész ilyenkor? Már este van, és nem ismersz itt senkit és semmit.

- Mindegy, csak el innen. Ne aggódj, tudok magamra vigyázni, majd valamikor jövök.

- Seo In. Seo In! –kiabált utána, de a lány már nem hallotta, mert kifutott a taxihoz. Megkérte a taxis, hogy vigye valami kisebb, de mégis jó buli helyre. Simán be tudott menni, még kidobó emberkék sem voltak. „Végre valami jó Koreába” –gondolta magában. Az első célállomás persze a pult volt. Mivel nem tudta, hogy itt mit szokás inni, a pultostól a legkeményebb italát kérte, amit persze gyorsan lehúzott. Nem érezte a hatását, úgyhogy kért még egyet. Míg a pultos kiöntötte az italt, ő végig nézett a táncoló tömegen, mígnem megállapodott a tekintete az épp mellette ülő srácon. Csak figyelte, miközben ledöntötte a 2. kupicát, de hamar beleunt. "Hát ez sem lehet valami nagyszám pasi… csak itt ül a söre fölött…" –gondolta. Elindult a táncparkettre és elkezdett táncolni. Közben nézegetett körbe, hogy vannak-e jó pasik, de mindig ugyan az volt az eredmény: aki helyes az csajjal van, aki bezzeg egyedül van az nem épp egy leányálom. Teó szeme végül mindig a pultnál ülő srácnál állt meg. A pulthoz ment és kért egy újabb kört, hogy legalább a közelében legyen, hátha felfigyel rá a srác. A lány úgy látta, mintha egy más világban lenne a srác, mert nem csinál semmit csak iszik néha és semerre sem figyel. Így hát újra elment egyet táncolni. A lány ugyan nem vette észre, de a srác a szeme sarkából figyelte őt, és mikor visszament táncolni, elfordult a pulttól. Kereste a szemével a lányt, hogy jobban szemügyre tudja venni. Figyelte, ahogy teljes beleadással és érzéssel táncol, ami csak jobban megfogta őt. Persze mikor a lány ránézett, ő elfordult, de végül találkozott a tekintetük. A lány így még inkább figyelem felkeltőbben táncolt, míg végül szomjas lett. Egy újabb kört kért, közben a srác visszafordult a pulthoz és a lány figyelte továbbra is.

- Nem lesz ez egy kicsit sok? –bökte ki végül a srác.

- Ne aggódj, jól bírom a piát. –mondta mosolyogva, közben lehúzta az újabb kupicát, amitől kicsit beszédült. Kicsit el is veszítette hirtelen az egyensúlyát és a következő pillanatban a srác karjaiban találta magát.

- Hát mondjuk ennyitől ez már nem csoda…

- Csak hirtelen húztam le…, de köszi. Mivel hálálom meg…, meghívhatlak valamire?

- Ááá…lehet, hogy már nem kéne innod –mondta viccelődve.

- Ugyan, most már úgy is mindegy, hiszen van egy megmentőm.

- Hmm… jogos, és kire is kell vigyáznom?

- Hívj csak Teó-nak. És ki a kedves megmentőm?

- Sang Woo. És amúgy külföldi vagy, nem? Bár amilyen jól beszéled a nyelvet…

- Igen, az vagyok, de itt születtem. Anyám koreai, apám magyar…volt… - harapta el a végét. – De egy jó ideje Magyarországon élek. Iiinkább hagyjuk ezt a témát, amúgy is azért vagyok itt, hogy kicsit elfelejtsem. –folytatta.

- Oké, rendben. Mondjuk én is azért jöttem, hogy kicsit megfeledkezzem a bajokról.

- Remek, akkor csak érezzük jól magunkat. Nem táncolunk?

- Hááát..én nem vagyok a parkett ördöge, mint egyesek.

- Ohh… csak nem figyeltél? Na de akkor is gyere… - noszogatta, míg végül beadta a derekát. Teó behúzta őt a táncparkett közepére, és elkezdtek táncolni. Sang Woo kezdetben csak össze vissza csak lépdesett, de Teó minden egyes mosolyától, mikor egymásra néztek, nagyobb lett az önbizalma. Ezt kihasználva a lány átfogta Sang Woo derekát és úgy folytatta a táncot. Sang Woo először kicsit megrökönyödött, de végül ő is átölelte a lányt és lassan még közelebb húzta magához. Egymásra hangolódtak a lépésekben, miközben egyre szorosabban ölelték egymást. Mindketten érezték egymás egyre erősödőbb szívverését. A lány a fejét elvette Sang Woo válláról és hozzátapasztotta azt az övéhez. Ahogy táncoltak, addig távolodtak, míg az orruk hegye össze nem ért. Ekkor Sang Woo a balkezével végig simított Teó arcán, majd a nyakánál megállapodva, azzal közelebb húzta őt. És elcsattant egy hosszan kitartott csók, amit egy hevesebb szenvedélyes csók viadal követett. Mikor abba hagyták, a homlokukat egymásnak támasztották, egymás szemébe néztek és csak mosolyogtak.

- Minden magyar lány ilyen jól csókol? –kérdezte Sang Woo mosolyogva. Teó-ból pedig kitört a nevetés.

- Nem tudom, de remélem nem. És minden koreai srác ilyen szenvedélyesen csókol?

- Á, nem hiszem… csak én vagyok ilyen jó –viccelődött.

- Nézzenek oda, akis egoista.

Ezután önfeledten nevettek. És egész éjjel csak táncoltak, ittak és persze elcsattant még 1-2 csók. Egyszer csak úgy döntöttek, hogy elmennek valami csendesebb helyre. El is mentek egy közeli hotelbe, ahol mesélték a viccesebbnél viccesebb történeteket. Közben továbbra is ittak. Teó egyszer csak felállt, de megszédült és ismét Sang Woo karjaiban találta magát.

-Kis megmentőm. –mosolygott és megcsókolta őt. Sang Woo ugyan visszacsókolt, de furcsa érzése lett és zavarba jött. Eltolta magától Teót és így szólt:

- Mindjárt jövök, oké? –azzal a fürdőszoba felé vette az irányt. A csap előtt megállt, és a tükörben nézte magát. Te nem ilyen vagy. Nem szokásod kihasználni egy lányt, de még is olyan jó vele… És mi van, ha rájön, ki is vagy valójában? –gondolta magában.

- Aish! –borzolta össze a haját, de amint meglátta, hogy-hogy néz ki, gyorsan megigazította. Erőt vett magán gondolván -„jöjjön aminek jönnie kell”- és kiment. De Teót nem látta sehol.

- Teó, hol vagy Teó? – szólongatta, amíg meg nem látta a szobában az ágyon fekve. Hirtelen elfogta az izgulás, de mikor közelebb érve látta, hogy alszik, ezt felváltotta a megkönnyebbülés. Kihúzta alóla a takarót, és gondosan betakarta. Egy kis időre leült mellé az ágyra, és nézte, ahogy békésen alszik. Majd úgy döntött legjobb lesz, ha haza megy.

Reggel kicsit fejfájósan kelt Teó és hirtelen azt se tudta, hogy hol van. Lassan előjöttek az emlékek és szomorúan gondolta, hogy bár sose lett volna vége ennek az estének… Végül összeszedte magát. Kicsit rendbe tette magát és egy taxival haza ment. Amint belépett az ajtón az anyja futott felé.

- Jól vagy? Nem esett bajod? Hol voltál? –kérdezősködött aggódva.

- Persze, hogy jól. Csak halkabban, mert szét megy a fejem.

- Mi történt Seo Hee? Mi ez a hangzavar? –kérdezte egy hang az étkező felől.

- Jaj semmi, de gyere csak ide Min Ho-kám. Bemutatom a lányomat. Mikor előtűnt a srác, Teó tágra nyílt szemekkel nézett rá.

- Min Ho? -kérdezte bambán- De..te Sang…

- Ő itt a lányom, Seo In. –Mikor meglátta Teót ő is csak ledöbbenten figyelte a lányt, akivel éjjel még együtt bulizott.

- Te? –és csak rázta a fejét.

Mindketten csak álltak és méregették egymást, mit sem értve a dologból. Hogy-hogy kerülhetett ide az, akivel tegnap éjjel buliztak, ráadásul teljesen más névre hallgatva…

~ Boldog Mikulást! ~

Már akinek...
Na jó..habár egy fantasztikusan szar dogát írtam ma délelött (ami erősen rányomta a bélyeget a napomra), azért a délután még is csak jól telt (hála egy jó havernak). :)
Végre nekiálltam a Faith-nak is :) És megint Lee Min Ho elvonási tüneteim lesznek xD Na de azt kicsit enyhítem az új fanficimmel...úgyhogy megyek is, hogy minnél előbb kész legyen az első rész :D

és még egyszer Boldog Mikulkát mindenkinek! :D

 

~ Új kis kedvenc ~

Visszatértem, ha nem is sok időre xD
   Még tegnap tettem fel 1-2 új hátteret (amik most már laptop méretű hátterek). És mostantól másról is készítek háttereket... az új kis kedvencemről Lee Min Ho-ról (de ez már a fejlécen is látszik). És ennek köszönhetően új dizájnt is kapott az oldi. :)
 Aki esetleg nem ismerné:

Lee Min-ho (hangul: 이민호; Hanja: 李敏 镐)
Dél-koreai színész, model
Született 1987 június 22
   Min-ho született Heukseok-dong, Dongjak-gu, Szöul-ban. Az anyján és apján kivül van egy nővére is. Kisgyermekként, Min-ho remélte, hogy egy labdarúgó játékos lesz, de a sérülés miatt végetért az álma. Min-ho azonban csendesen lépést tart a labdarúgással, és kijelentette, hogy a kedvenc játékosa Cristiano Ronaldo.
 Végzős a gimis korában csatlakozott a Starhaus Entertainment-hez, ami segítségével ismertebb lett. Képzésekre járt, utánna pedig meghallgatásokra és kisebb szerepeket kapott számos televíziós drámában. 2006-ban autós balesete volt ami következtében 6 hónapot kórházban kellett töltenie. :(
Az áttörést 2009-ben a  Boys Over Flowers (KBS2) című televíziós sorozat hozta meg, amiben ő volt a főszereplő Gu Jun-Pyo. Ezt évente követte 1-1 doramás főszerep:

2010	Personal Taste
2011	City Hunter
2012	Faith

(A Faith-ot még nem láttam, de a többit igen. Az első 2 romantikus vígjáték, míg a City Hunter egy jó kis akció sorozat. Ajánlom mindenkinek őket.)
   Sok díjban is részesült már főleg a Boys Over Flowers és a City Hunter-ben nyújtott alakításáért. És persze számtalan reklámban is feltünt... Egyik legnagyobb kedvencem, amiben ráadásul még az ének tudását is egy kicsit megcsillogtatja:

  És meg egy bejelentés :)
A következő fanficim főszereplője ezek után nem lehet más, mint Lee Min Ho :D
Csak sajnos a vizsgák miatt kérdéses, hogy mikor készül el... de ígérem, igyekezni fogok... :)

 

 

Életem a tánc

3.rész

Te akkor is más vagy

 

„Lehet, hogy tudod ki vagyok,

Lehet, hogy kicsit megnyílok.

De ez a valóságból még semmi,

Hiába is akarsz úgy megtörni.”

Másnap jöhetett az izgulás. Szerencsére még próba előtt eltudtam egy kicsit vonulni az újdonsült próbatermembe. Kicsit ki tisztítottam az agyam, de aztán eljött az idő. Végig Joon arckifejezését figyeltem, de nem tudtam semmit sem leolvasni róla. Bemelegítettünk, majd nekiálltam tanítani, így végül időm sem olt Joon-ra figyelni. A szünetben visszamentem a próbatermembe CD-ket válogatni. Egyszer csak a hátam mögött termett valaki.

- Szép napot tanárnő. –mondta kedvesen Joon.

- Szia, te mindig követsz? –kérdeztem.

- Á eszem ágában sincs, csak jöttem közölni a fejleményeket a közös ügyünkben.

- Miért nekünk olyan is van? –kérdeztem értetlenül, persze tudtam miről beszél…csak féltem a hírtől.

- De van ám kedves tanárnőm. Tudom, hogy hol és mikor találkoztunk. És amúgy gratulálok, hogy sikerült elérni a célod. –mondta mosolyogva.

- Remek. Mondtam én, hogy ügyes fiú vagy te. –mondtam kicsit gúnyosan.

- Jahm, bát segítettél a Google-al. –mosolygott.

- Na látod mégsem voltam annyira bunkó veled tegnap.

-Á nem, csak egy kicsit. Csak azt nem értem, hogy lehet így megváltozni 1 év alatt… valami  történt?

- Nem is ismersz…, hogy tudsz ilyen kijelentést tenni? És különben sincs semmi közöd hozzá. –kiabáltam.

- Igazad van, nincs közöm hozzá. De nem hagy nyugodni a dolog. Mert érzem, hogy te akkor is más vagy. Vagy van egy másik oldalad is, amit valamiért nem mutatsz meg nekem. És ezt be fogom bizonyítani, és meg foglak törni. –mondta határozottan.

- Micsoda megérzéseid vannak… de ha nincs jobb dolgod, akkor hajrá. –mondtam gúnyosan.

- Nincs, vagy legalábbis nem érdekel. –mosolygott. Én csak forgattam a szemem.

- Te tudod, viszont most már vissza kéne menni próbára.

Erre csak bólintott, megfordult és elment. Ez kezd eldurvulni –gondoltam. Szép lassan követtem. Végig érződött a feszültég köztünk, ami már egyeseknek fel is tűnt, de tudomást sem vettünk róla. Mikor vége lett a próbának, siettem át a másik terembe. Összeszedtem a cuccomat, és elsiettem haza, hogy véletlenül se találkozzak megint Lee Joon-nal.

Másnap próbán szimplán csak kerültem. Seungho-t kértem fel, hogy segítsen egy közös részt bemutatni a többieknek. Láttam, hogy ez nem tetszik neki, de nem foglalkoztam vele. Szünetben odamentem Seungho-hoz:

- Seungho, lehetne egy kérdésem? – kérdeztem.

- Igen? – kérdezte.

- Próba után nem érnél rá egy kicsit? Szükségem lenne valakire, akivel ki tudnám próbálni az új lépéseket. – mondtam kérlelően, közben odajött a többi bandatag is.

- Hú, hát sajnos nem. A managerrel van megbeszélésem, de biztos valaki ráér a srácok közül. Skacok, valaki próba után ráérne egy kicsit, hogy segítsen Min Ah-nak a koreó kivitelezésében…?

G.O és Mir egyből rávágták, hogy ők nem. Tekintetem egyszerre Cheondung-ra szegeződött.

- Sajnos, én sem érek most rá, a nővéremmel találkozom. – mondta Cheondung sajnálkozva.

- Joon? – kérdezte Seungho.

- Én ráérek, úgyhogy kedves tanárnő, állok rendelkezésére. – mondta mosolyogva. Mindenki nevetett, csak én nem.

- Oké, köszönöm. Akkor majd gyere próba után a másik terembe. – mondtam, de végig a földet bámultam. Nem bírtam a szemébe nézni.

- Rendben – mondta kedvesen. Majd folytattuk a próbát. Láttam Joon tekintetében, hogy örül a dolognak, hogy együtt próbálhatunk. Én persze nem örültem, de valahogy éreztem, hogy pont ő fog kikötni mellettem. Ilyen az én szerencsém – gondoltam. Csak agyaltam és agyaltam, az időt sem figyeltem már.

- Na, még egyszer próbáljuk el, és utána én léptem – mondta Seungho a szám végén.

- Rendben, utána mindenki elmehet. – mondtam a többieknek.

Ezt a bejelentést mindenki örömmel nyugtázta. Bele is vágtunk utoljára. Az egyik forgásnál azonban Joon párja, Lizzy elesett. Azonnal leállítottam a számot és odasiettem.

- A lábad fáj? – kérdeztem.

- Igen, de szerintem nem vészes – mondta Lizzy.

Közben felsegítettük és viszonylag könnyen tudott menni.

- Hát akkor fiúk, lányok, mára tényleg ennyi. Lizzy, neked meg el kéne menni megnézetni, hogy nincs-e nagyobb baj. Elkísérjelek? – kérdeztem.

- Nem, nem kell, a lányok elkísérnek, de köszönöm – mondta kedvesen.

A fiúkkal megvártuk, míg elmentek a lányok, utána ők is elindultak. Én összepakoltam a CD-ket, és átmentem a másik terembe. Joon hangtalanul követett.

- Nos, tanárnő, mit kell tennem? – kérdezte.

- Mi lenne, ha végre a nevemen szólítanál? – zsörtölődtem.

- Mindenki úgy hív, így hatásosabb. – mondta mosolyogva.

- Jó, mindegy, inkább nem veszekszem veled. – mondtam belátóan.

- Az első értelmes mondatod. Hurrá. – mondta dicsérően.

- Most arra mész, hogy felidegesíts?

- Én nem – mosolygott.

- Jó, akkor állj középre – mondtam, közben elindítottam a zenét és odamentem hozzá. Nekiálltam körbetáncolni, ahogy a koreográfiában kitaláltam. Volt, amit többször is megismételtem, hogy finomítsak rajta. Láttam a tükörből, hogy végig engem figyel, melytől elég furi érzésem lett. De a szám végére ezt is leküzdöttem.

- Én csak azért vagyok itt, hogy áljak? –kérdezte, mikor elhallgatott a zene.

- Ne aggódj nem, csak felelevenítettem az emlékeim.

- Oké, de folytathatod, engem nem zavar.

- Ne reménykedj… és most figyelj!

Azzal belekezdtem:

„Jobb láb hátra, bal mellélép, kezek fönn, láb zár, lassan le a kezek, forgás, majd hajlás, 1, 2, 3, és most újra… majd kilép elém, 1, 2, bal kéz körbe 4 ütemig, jobb kéz megfog, bepörgetés, vissza, letérdel, fönn a jobb kéz, én körbe megyek 2, 3, 4, feláll, bepörget, balkéz a csípőmön, jobb a jobb térdem alatt, és most bedönt, vissza és egymásra néz, és most újra az egész.”

       Párszor elpróbáltuk zene nélkül utána meg zenére is. Már előző próbákon is leszűrtem, de most különösen, hogy Joon nagyon gyorsan tanul. Ráadásul a mozgása sem semmi. Lassan elkezdtem játszani a gondolattal, hogy milyen lehetne Joon párjaként fellépni egy élő show-ban. De eszembe jutott Lizzy és hogy ez nem korrekt vele szemben.

- Ez nagyon durva, de jó lesz. –szólalt meg egyszer csak Joon.

- Köszi, amint láthattad ez már a legvége. Viszont mivel a végén te vagy középen Lizzy-vel, bevállalnád, hogy emelve megpörgeted? A végén pedig ő lemenne spárgába.

- Nekem mindegy, ahogy gondolod. De elpróbálhatnám veled?

- Ez csak természetes. És 1, 2, 3 emel és körbe, állj, lassan engedj le és ennyi. Pontosan erre gondoltam. –mondtam dicsérően.

- Király, ez tetszik.

- Jó, akkor ennyi lett volna, úgyis majd holnap betanítom. Köszönöm a segítséget.

- Nem próbálhatnánk el az elejétől egyszer?

- De, persze. –mondtam mondtam és már indítottam is a zenét, és neki álltunk táncolni. Az elején kicsit zavarban voltam, de szerencsére a tánc felülkerekedett. Persze a végén volt 1-2 fennakadás, így közben beszámoltam neki. Az utolsó lépes bezzeg tökéletesen ment.

- Gratula, ügyes vagy, nagyon jó a ritmusérzéked és a mozgásod. –dicsértem.

- Huu köszönöm szépen, holnap ezzel fogok hencegni a többieknek. –viccelődött.

- Azt jól teszed. –viccelődtem én is. Közben észrevettem, hogy elkezdtem feloldódni.

- Milyen jó lenne, ha fellépéskor is veled táncolhatnék. –mondta vágyakozva, bevetve legédesebb mosolyát. Hirtelen megrökönyödtem, hogy ő is gondolt erre.

- Jaj, ilyet ne is mondj, mert az csak abban az esetben lehetséges, ha valami nagyobb baj kerekedne ki Lizzy eséséből.

- Jó igaz, de akkor is jó lenne, mert veled sokkal jobban megy, mert jobb a mozgásod, hajlékonyabb és tapasztaltabb vagy meg minden…

- Jaaj de aranyos vagy, köszönöm, de azt hiszem, be kell érned ennyivel. –veregettem meg a vállát, közben azt hiszem elpirultam.

- Hát sajnos. –mondta szomorúan. Nem tudom mi ütött belem, de erre én megfogtam a balkezét és átbújtam alatta, mintha megpörgetett volna. Erre ő átkarolta a derekamat, felemelt és csak pörgetett és pörgetett. Addig pörgetett, míg a falnál kötöttünk ki. Ott hirtelen megállt, letet és lehuppantunk a földre. Valami elmondhatatlan érzés futott rajtam végig, míg pörgetett. Ha csak erre a pát másodpercre is, de teljesen felszabadultnak és boldognak éreztem magam.

- Hu, én megszédültem. –mondtam kicsit kótyagosan.

- Hát még én. –mondta, és csak mosolyogtunk. –Na ezt már szeretem, erre vártam már egy ideje. –folytatta, és összeborzolta a hajam. Erre én gúnyosan ránéztem, majd én is összeborzoltam az övét és tovább mosolyogtunk.

- Jah megmutattam ezt az oldalamat is, de csak mert kitettél magadért.

- De jó, akkor továbbra is dolgozom rajta, hogy csak ezt az oldaladat lássam. –kuncogott.

- Rendben. –válaszoltam, miközben láttam, hogy erősen gondolkodik valamin.

- Jut eszembe, holnap nem lehetne, hogy előbb kezdődjön a próba? Mert dolgom lenne utána.

- Hát nekem jó… de a többieknek? Mert holnap be kell fejezni a számot, hogy utána csak gyakorolni keljen.

- Én megbeszélem a fiúkkal. És te tudnál beszélni a lányokkal?

- Persze…-mondtam. Majd elköszöntünk, ő előbb elment, én még átöltöztem, majd haza mentem. Otthon értesítettem a lányokat az időpontváltozásról. Közben kiderült, hogy Lizzy viszont nem tud jönni legalább 1 hétig a bokája miatt. Egyszerre Joon-ra gondoltam, és a kívánságára. Kíváncsi leszek, mit szól majd holnap a hírhez. Ráadásul az eső heti fellépésen is én leszek a párja. Közben beugrott, hogy mért pont Joon érdekeit nézem? Mi lesz velem? Még többet leszünk együtt, így valószínűbb, hogy egyszer csak felszínre tör a nagy fan. Közben mégis örültem ennek a hírnek. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy én táncolok Joon mellett egy számba.

Másnap a próbán bejelentettem a hírt. Láttam Joon arcán, hogy majd kicsattan örömében, de gondolom a többiek miatt próbálta leplezni a lelkesedését.

- Én és a tanárnő, csupa profi. –viccelődött Joon.

- Na, megszólalt az ego király. –mondta gúnyosan (persze viccelődve) Seungho.

- Hogy lehetsz te mindig ilyen szerencsés, mit szólsz egy párcseréhez Joon? –kérdezte Mir.

- Igen, lehet, hogy szerencsés, csak közben valaki épp otthon van egy véletlen miatt és nem itt… de amelyik lánnyal történt volna, azt helyettesítettem volna.

Erre senki sem mert megszólalni.

- Nos akkor kezdjük a próbát. –lelkesítettem a csapatot. Neki álltam betanítani nekik a szám végéből vissza maradt részt. Közben zenére is elpróbáltuk.

- Valóra vált a kívánságom. –mondta mosolyogva az egyik szám közben. Én erre csak bólintottam. Mindenki sikeresen betanulta a szám végét, amit párszor teljes egészében is elpróbáltunk. Majd elbúcsúzkodtunk és én elvonultam a próbatermembe. 10 percbe sem tellett, elkészülődtem és indultam haza. De mikor kiléptem a J.Tune bejárati ajtaján Lee Joon ott állt.

- Hát neked nem programod van? –kérdeztem meglepődve.

- De igen, csak vártam a programtársamat.

Én erre körülnéztem, de nem láttam senkit. Majd az értetlen tekintetem ismét az övén állapodott meg. Ő csak mosolygott, megrázta a fejét, oda lépett hozzám.

-Téged vártalak, kis bolond.

Azzal a hátam mögé került és bekötötte a szememet valami sállal. Persze ellenkeztem, de ő erősebb volt. De még levétel sem sikerült. Nagyon spécin köthette meg –gondoltam.

- Hééé azonnal vedd le. –kiabáltam, közben próbáltam megkeresni, hogy hol lehet. Ekkor hirtelen belém karolt és elkezdett húzni. Hallottam, hogy kinyit egy kocsiajtót.

- Én nem megyek sehova, úgyhogy vedd le. –erősködtem.

- A-a, vagy jössz magadtól, vagyis kis segítséggel, vagy erővel tuszkollak be, de úgy is én vagyok az erősebb.

- Chööö… -vágtam gúnyos pofát. Kénytelen voltam engedni, hisz tényleg ő az erősebb. Besegített szállni az autóba, és bekötötte a biztonsági övemet. Majd ő is beszállt, és indultunk is. Reméltem, hogy nem látott meg senki, így, bekötött szemekkel.

- Akkor legalább azt mond meg, hogy hova viszel. –erősködtem.

- Majd úgy is meglátod.

Tudtam, hogy úgysem húzom ki belőle, így csak vártam. Egyszer csak megállt az autó, de úgy gondoltam, hogy megint egy piros lámpa miatt. Viszont most Joon kiszállt. Vajon megérkeztünk? Erre a kérdésemre hamar megkaptam a válasz, mikor kinyitotta az anyósülés felüli ajtót. Kicsatolta az övemet, majd kisegített. Miközben belém karolva sétáltunk, csak agyaltam és agyaltam: Vajon hová visz? Mit akar velem? Miért nem lehet elmondani? Valami illegális dolog? Vagy… nem bírtam tovább.

- Vedd már le rólam ezt az izét. –parancsoltam rá, kétségbeesetten. És akkor megállt.

- Rendben, úgy is megérkeztünk…