~°˘Életem a tánc˘°~

               Életem a tánc

1.rész

A Kezdet

Egy átlagos Koreában élő tini vagyok sok-sok álommal és tervel. Nem is kérdés, hogy imádom a K-POP-ot. A sok énekes, táncos idol ösztönzött, hogy neki áljak táncolni (csak mert énekhangom az nincs). Jártam egy időben tánctanárhoz is, de jelenleg saját magamat fejlesztem. Egész életemben ezzel szeretnék foglalkozni, bár a színészet sem áll tőlem messze. Példaképem nem is lehet más, mint Lee Joon az MBLAQ-ből. Ő mindenben a maximumot hozza, és nagyon-nagyon jóképű, na és az izmai… hát inkább nem mondok semmit, mert ódákat tudnék zengni. Az első nagy álmom, hogy eljussak egy MBLAQ koncertre és személyesen is láthassam kedvenceimet, főleg Joont. A sok munka és a kitartásom segítségével végül eljutottam és az 5. sorban tomboltam végig. Vagyis majdnem végig…

A fiúk levonultak a színpadról hátul. A kivetítőn megjelent Lee Joon, aki épp készülődött. Rögtön tudtam, hogy eljött annak az ideje, amit a legjobban vártam egész este, Joonie szólója. Hamar vége is lett a kisfilmnek, és megjelent Joon a színpadon. Tüzetesen végig nézett a sikítozó rajongó tömegen, és fokozta a hangulatot.

- Hogy érzitek magatokat? –kérdezte, amire nagyobb sikítozás tört ki.

- Nem hallom. –kiabálta, és már mindenki torka szakadtából ordított. Hogy nem szakadt be a dobhártyám… nem is értem.

- Szükségem lenne egy leányzóra közületek. –újabb sikítozás- Mert hát mégis csak könnyebb úgy énekelni, mintha a barátnőm ülne itt előttem.

Az ordítozások közepette elindult a velem szemben lévő lépcsőn lefelé. Sokat nem láttam, csak a fényt, ami az útját követte, így a kivetítőn követtem az eseményeket.

- Nos kit válasszak? –kérdezte.

        A sikítozás közepette 1-2 „Én, engem, engem válassz” hallatszott. De már indult is vissza a színpadra és a felém vezető lépcsőn sietett le. Hirtelen fel sem fogtam, hogy felém közelít, csak sikítoztam és nyújtottam a kezem felé a többiekkel együtt. A szívem egyre hevesebben vert, amikor egyszer csak találkozott a tekintetünk. Tovább közeledett, de mikor elém érkezett hirtelen megfordult. Túl szép lett volna, hogy igaz legyen. „De nem szomorodhatok el” mondtam magamban. Mert az, hogy egy karnyújtásnyira van tőlem már az is nagy dolog. Amíg ezen agyaltam a semmibe bámultam, mint aki nem százas. De hirtelen valaki megfogta a kezem, és húzni kezdett. A kezemet fogó kézre pillantottam és lassan haladtam felfelé a tekintetemmel, hogy egy archoz kössem azt. Mikor megláttam a fényben úszó arcot, melyet kicsit eltakart a frissen vasalt sötétbarna haj, megtorpantam. „Ez Lee Joon! Engem választott! –döbbentem le. Joon hátra tekintett rám és elmosolyodott. A másik kezével mutatta, hogy menjek vele, amire kicsit észhez tértem. Felvezetett a színpadra, ahol egy szék várt rám. Körbe nézett a sikítozó rajongó táboron majd rám.

- Hogy hívnak? –kérdezte. Majd oda hajolt hozzám, hogy halja a választ, hiszen nekem nem volt mikrofonom.

- Lee Min Ah. –súgtam a fülébe.

- Szia Lee Min Ah. Örülök, hogy megismerhetlek. Mi leszel, ha nagy leszel? Vagy mi szeretnél lenni? –kérdezte, majd újra lehajolt hozzám.

- Tánctanár, koreográfus. –mondtam, és elmosolyodtam. A hangoskodó külvilágot teljesen kizártam, mintha csak ketten lettünk volna ott.

- Tánctanár, hmm… az nagyon jó. Remélem, hogy sikerülni fog és hallani fogok felőled. Mindent bele. –buzdított.

Én csak bólogattam, tátogattam, hogy „köszönöm” és mosolyogtam tovább. Ő is elmosolyodott.

-Nos akkor nincs más hátra, mint hogy érezd jól magad és élvezd a műsort. –mondta mosolyogva.

Amint elfordult elindult a zene. Megint egy nagyobb sikítozás roham indult meg. Elkezdett énekelni, mire ismét rám szegezte a tekintetét. Én csak mosolyogtam, és megint megszűnt a külvilág, mintha csak ketten lettünk volna. Egy-egy sor végén bájosan rám mosolygott, amitől majd elolvadtam. A hátam mögé lépett, a kezeit a vállamra tette, amitől kicsit megborzongtam. Közel hajolt hozzám és hallottam a tiszta bársonyos mikrofon nélküli hangját is. A világ legszerencsésebb tinijének éreztem magamat. Fölegyenesedett, a jobb kezét lassan végig húzta a jobb vállamtól a balig és mellém érkezett. Rám kacsintott, majd a rajongók felé fordult és lassan előrébb lépett. Hirtelen mozdulattal visszafordult hozzám, térdre ereszkedett előttem, majd szép lassan felém nyújtotta a bal kezét. Annyira zavarba jöttem, hogy hirtelen nem tudtam mi tévő legyek. Lassan felemeltem a jobb kezem, mire ő hirtelen megfogta, és felhúzott a székről. Megpörgetett, és elindultunk hátra a színpad végéhez. Lassan tudatosult bennem, hogy mindjárt elválnak útjaink. A színpad végén egy kétszemélyes ágy állt, amit csak akkor vettem észre, mikor odaértünk. Udvariasan mutatta, hogy foglaljak helyet, majd lefeküdt mellém és csak mosolygott rám. A zene hirtelen váltott, és ő egy mozdulattal kipattant az ágyból. Elkezdett táncolni, miközben lassan levette a zebra mintás öltönyét. Mikor abba hagyta az éneklést a zene felgyorsult, amire egyre szexisebben kezdett táncolni. Fordult egyet és egy laza mozdulattal széttépte az ingjét. A fényben, ami rávetült megcsillant az izmos felsőteste. Még szerencse, hogy ültem, különben ott estem volna össze mellette a látványtól (bár annak is meglett volna a maga szépsége). A zene üteme ismét változott egy kicsit és balettosan kezdett táncolni (varázslatos volt számomra mindig, ha így táncolt). Hirtelen lekerült az ingje, megpördült és a mikroportja is leesett a színpadra. A fanok már majdnem a zenét is túlordibálták. Joon egyszer csak megindult felém, de én csak ámultam, hogy-hogy lehet valaki ilyen szívdöglesztő. Megcsíptem magam, hogy ellenőrizzem, nem álmodok. Az ágy mögül egy törülközött vett elő, megtörülte a homlokát és el is dobta. Az ágyra térdelt velem szembe és csak mosolygott, amitől szerintem el is pirultam. Elkezdett jobbra és balra hullámozni a testével, és továbbra is csak engem figyelt. A zene közben lassan lehalkult. Joon felállt, majd nyújtotta a kezét, megfogta a jobb kezem és én is felálltam. A rajongók felé fordult, és mint egy kis herceg meghajolt. Elindultunk a színpad széle felé, majd a függöny mögött lévő lépcsőn haladtunk tovább. Alig volt fény, de láttam, hogy valaki felénk érkezik, aki Joon kezébe nyomott egy popót. Elengedte a kezemet és gyorsan fel is vette és visszafordult hozzám.

- Köszönöm a közreműködést. –mondta mosolyogva.

- Ugyan, én tartozom egy hatalmas köszönömmel. –mondtam, miközben próbáltam leplezni az izgatottságomat.

Ő csak mosolygott és bólogatott. Hirtelen nem tudom mi ütött belém… közelebb léptem átfogtam a derekát és megöleltem. Éreztem, hogy egy pillanatra megrökönyödött, majd éreztem, ahogy átfogja a hátam és visszaölelt. Hirtelen valami elmondhatatlan érzés jött rám, ami végigfutott rajtam, de erőt vettem magamon.

- Mégegyszer nagyon szépen köszönöm. –súgtam a fülébe.

- Igazán nincs mit, de most sietnem kell átöltözni, te meg siess vissza a helyedre, hogy ne maradj le semmiről. –mondta, majd elengedtük egymást.

- Rendben. Szia. Ja és fighting a továbbiakhoz. –fűztem hozzá mosolyogva.

- Köszönöm, neked is a tánctanárrá vállásodhoz. Szia. –mondta szintén mosolyogva, majd megfordult és elfutott.

Mögöttem már egy biztonságiőr állt, aki a helyemre kísért. Közben az elmúlt párperc eseményei forogtak az agyamban. Bár újra és újra átélhetném, de legalább az emlékeimben megmarad életem eddigi legjobb napjaként. Mikor újra megláttam a színpadon csak arra tudtam gondolni, hogy megvalósítom a legnagyobb álmomat. És Joon csak annyit mondok, bizony fogsz még felőlem hallani…

Igaz eltelt már sok idő (vagy csak nekem tűnik annak), mintha csak ma éltem volna át. Bár ebben a képek is segítenek. Még videó is készült, amit bármikor vissza tudok nézni. Joon és én, egy életre szóló élmény volt. Ezt már nem lehet hova fokozni, vagy mégis? Valami olyan történt, amire aztán végképp nem gondoltam…

 

 

2.rész

 A tánctanár

„Mondják… minden ember a saját sorsának kovácsa,

Hogy milyen életutat választasz, a te kezedben van,

Persze előfordulnak véletlenek is az út során,

Mely akkor még felismerhetetlen talány,

De ettől később lehet, hogy megváltozik az életed

És végül rájössz, hogy ez nem más, mint a sors keze.”

A kitartó munka végül tényleg meghozza a gyümölcsét. Befejeztem a tánctanár képző iskolámat, ahol sok tánc stílust jól kitanulhattam. Szólóban versenyekre járok, ahol egyre jobb és népszerűbb vagyok. Egy-két új Kpop bandához is hívtak már, hogy koreográfiát készítsek és tanítsak. És ez még csak a kezdet…

Egyik nap a jó barátom, Kim Gi Chul (a kpop világában nagyon ismert, így megvannak a kapcsolatai) egy újabb lehetőséggel keresett fel.

- Szia Min Ah baba (ő már csak így hív), megint lenne munka a számodra, amivel a társastánc tudásodat is fejlesztheted kicsit. –mondta a telefonba.

- Szia mester (én így hívom). Na ne csigázz, mondjad miről van szó. –mondtam izgatottan.

- Egy híres bandának kéne egy számához koreo, na meg a tanár.

- Jójó, de mondjad már kiről van szó. - türelmetlenkedtem.

- Nem másról, mint az Mblaq-ről.

Erre nem szóltam semmit, teljesen ledöbbentem. Én, mint az Mblaq koreográfusa és tanára? Álmodom, ez csak álom… nyugtattam magam.

- Hahó, Min Ah baba itt vagy? Nem jó? Lemondom, ha túl nagy falatnak érzed, már nem úgy ismerlek, mint aki megfutamodik.

- Ja bocsi, befagytam… te most tényleg az Mblaq-et mondtad?

- Jó tudom híresebbek az eddigieknél, akiket mondtam…

- Híresebbek? –vágtam bele a szavába. – Annak idején kb. miattuk is kezdtem el táncolni rendesen, és nem csak hobbi szinten. Az Mblaq a kedvenc bandám, és Lee Joon a példaképem…

- Oké, oké nyugi… Ez mondjuk még nehezít a dolgon, mert a fanoskodást valahogy félre kéne tenni, mert ha ez összejönne, az nagyot lendítene a hírneveden.

- Ne aggódj, én egy profi táncos vagyok, megoldom. –vágtam ismét a szavába.

- Rendben Min Ah baba, akkor e-mail-be a küldöm a zenét. Holnap délután 5-kor pedig a J.Tune csarnokába kellene menned. A portán eligazítanak. Először a lányokkal lesz próbád. Mérd fel őket, meg amit ilyenkor szoktál. Utána a fiúkkal lesz egy kis ismerkedés. Holnapután pedig már rendes próba.

- Rendben, nem fogsz csalódni bennem.

- Tudom Min Ah baba. Fighting! –buzdított.

- Köszi mindent mester.

- Semmiség, de most elköszönök, megbeszélem a vezetőkkel a dolgot… Szia baba.

- Rendben, szia mesterem. –mondtam, és letettem a telefont.

Meghallgattam a számot, ami teljesen elvarázsolt. Így még könnyebb lesz koreót kitalálni –gondoltam. Majd rájöttem, hogy én vagyok az első fan, aki hallhatja a vadonat új számukat. Persze jöhetett a jól megszokott fangörcs. De eszembe jutott, hogy most nem lehet, vagy legalábbis előttük semmiképp sem. Így visszatértem a számhoz és a koreo készítéshez.

Másnap már 5előtt 10percel ott voltam a J.Tune csarnokában. Felmentem az egyik próbaterembe, gyorsan átöltöztem. Mikor végeztem, épp akkor lépett be 3 lány, majd nem sokkal utána a hiányzó kettő is. Bemutatkoztunk egymásnak, bemelegítettünk, nyújtottunk majd felmértem a tánctudásukat. Mikor órám végére értem egy kis levezető tánccal, mesterkém jelent meg az ajtóban.

- Sziasztok lányok. A vezetőt várja a kötelezettség, úgyhogy elrablom.

- Oké mester. –kuncogtam, és a lányokhoz fordultam. –Akkor mára ennyi volt, remélem tetszett, és akkor holnap 5-kor találkozunk.

- Igen jó volt a próba. Rendben. – mondták felváltva. Közelebb léptem a mesterhez.

- Gyere menjünk, bemutatlak a fiúknak. – mondta mosolyogva.

- Mi? Most? Ilyen hacukában? –kérdeztem, miközben majdnem kiugrott a szívem a helyéről.

- Igen ilyen ruhában. Legalább hiteles és csak pár percről van szó. –mondta nevetve.

- Hát kösz… na, akkor sziasztok lányok. –köszöntem el végül a lányoktól. Mi pedig elindultunk az Mblaq próbaterméhez, ahová fél perc múlva megérkeztünk. Ugyanis a szomszéd terem volt az övüké, amitől teljesen ledöbbentem. Végig itt voltak mellettem? Uristen. –gondoltam. Beléptünk az ajtón, ahol felhőtlen hangulat folyt, de amint észre vettek minket elhallgattak és egy sorba rendeződtek.

- Sziasztok fiúk. Bemutatom az új tánctanárotokat Lee Min Ah-t –mondta.

- Sziasztok. Min Ah vagyok. –mondtam.

- Szia, Seungho vagyok a vezető.

- Én MC Mir. –mondta nevetve, és mindenki mosolygott.

- Hello, én G.O.

- Cheondung.

- Szia, én Lee Joon. –mondta, miközben láttam, hogy engem méregetve gondolkozik. Vajon felismert? –gondoltam magamba, de végül erőt vettem magamon.

- Nagyon örülök, hogy megismerhettelek titeket személyesen is. Mert hát valjukbe ki az, aki manapság nem ismer titeket. –mondtam, hogy oldjam a feszültséget. Mindenki nevetésbe tört ki, közben mondogatták: „Jaja. Igazad van. Bizony.”

- Nos, meghallgattam az új számot… először is engedjétek meg, hogy gratuláljak. Nagyon jó lett, így még könnyebben is készítek koreográfiát. A lányok tudását már felmértem, és már adtam nekik néhány instrukciót. Szóval a lényeg, hogy remélem gördülékenyen fog menni a munka, és közben jó lesz a hangulat is. –hagytam abba, és mosolyogtam miközben figyeltem a tekinteteket.

- Hát, ha jó hangulatról van szó, azt hiszem Mir-t nem kell bemutatnom. –mondta Joon.

- Az biztos Joon… de pont te beszélsz? Te sem vagy egy ma született bárány. –vágott közbe Seungho, és mindenki csak nevetett.

- Igeeen, mindig is tudtam, hogy én vagyok a hangulat mester. De azért szerintem senkit sem kell félteni. –mondta nevetve Mir.

-A lényeg, hogy rajtunk nem fog múlni a jó hangulat. –mondta végül G.O. Mindenki csak helyeselt, és mosolygott.

- Nos hát rajtam sem fog, az tuti. –mondtam.

- Na gyerekek, ha már ilyen jól kitárgyaltátok, akkor nincs más hátra, mint előre a célért. Holnap 5kor próba itt. Nekünk most mennünk kell, csak ügyesen fiúk –mondta Gi Chul. Mindenki helyeselt és megköszönték. Elköszöntünk, és elindultunk a másik próbateremhez.

- Gratula Min Ah baba, profin csináltad. Megvárlak lent és elviszlek haza, jó? –kérdezte a mesterem.

- Köszi, nem kell. Még szeretnék kicsit próbálni, főleg mivel itt azért könnyebb is, ha nem baj.

- Jaj dehogyis baj, próbálj csak. Meg máskor is nyugodtan, mert ezt a termet ritkán használják, így a szólóidat is tudod itt gyakorolni, ha gondolod. –buzdított.

- Juuuj az nagyon sokat segítene, tényleg lehetne? –lelkesültem fel.

- Persze, megbeszélem az igazgatóval. –mosolygott.

- Jaj köszi, kösziiii mester. –mondtam, miközben betámadtam az ölelésemmel. De gyorsan kihámozta magát a karjaim közül.

- Nincs mit, viszont most akkor sietek, mindent bele Min Ah baba, szia. –mondta, és már ment is.

- Köszönök mindent mester, szia. –kiabáltam utána. Majd visszatértem a próbaterembe. Egy pár percig az új Mblaq számmal, majd a szólómmal foglalkoztam. A vége valahogy nem ment, ezért már kicsit idegből nyomtam, aminek a vége az lett, hogy a szám vége előtt az egyik forgásnál elestem.

- Nem hiszem el… ilyen nincs. –tört ki belőlem.

Közben vége is lett a számnak. A hátam mögül taps hallatszott. Hátra néztem, és akkor már a hátam mögött állt Lee Joon és csak mosolygott. „Jézusom, látta az esésem? Elsüllyedek szégyenembe.” –gondoltam magamban.

- Ez is a számhoz tartozik? –kérdezte mosolyogva, közben nyújtotta a kezét, hogy felsegítsen. De én egyedül felálltam.

- De szellemes valaki, mégis mióta kukkolsz? –kérdeztem idegesen.

- Úgy kb. a szám elejétől… de nagyon ügyes vagy…

- Ez remek, csakhogy tudd, nem vagyok oda a kukkolókért. Amúgy kösz, de amint láttad van még min dolgozni.  –vágtam a szavába.

- Hát ezzel nem vagy egyedül…

- Jó… szóval mit szeretnél? Mert feltételezem, nem csak a kukkolásért vagy itt. –vágtam ismét a szavába.

- Valakinek nagyon nincs jó kedve…

- Eltaláltad… de ne térj el a tárgytól. Szóval? –türelmetlenkedtem.

- Jójó… szóval azon filóztam, hogy nem ismerlek-e valahonnan –bökte ki végül.

- Hogy ismerjük egymást, az azért túlzás… de már találkoztunk.

- Jó én sem szó szerint értettem. De akkor legalább jól emlékeztem. –mondta mosolyogva.

- Szerintem mégsem annyira, ha azt meg nem tudod, hogy hol és mikor…

- Igazad van. Akkor mond el légyszi. –és újra bevetette a mosolyát, de én nem törtem meg.

- Okos fiú vagy te, gondolkozz még egy kicsit… vagy rá is Googlezhatsz. –mondtam gúnyosan.

- Na jó, látom most tényleg nem lehet normálisan beszélni veled, és szerintem ez nem csak az esés miatt van, meg hogy kukkoltalak. Talán az a bajod, hogy nem jöttem rá, hogy kivagy?

- Nincs jó napom, és amúgy is ilyen vagyok…

- Na ezt látod nem hiszem el… legalábbis bemutatkozásnál nem ez volt a benyomásom.

- Hát ne hidd el.

- Na jó én inkább megyek, de kifogom deríteni, hogy hol találkoztunk. Arra mérget vehetsz.

- Remek, hajrá. Akkor menj csak… szia.

- Megyek is… szia. –mondta csalódott arccal, majd meg egyszer végig nézett rajtam. Én meg hátat fordítottam neki, mint aki jól végezte dolgát, és elindítottam a zenét. A tükörben láttam, ahogy szép lassan elhagyja a termet. Nem is bírtam táncolni, mert csak kattogott az agyam. „Hogy lehetek ilyen idióta? Hogy beszélhettem vele így, mikor imádom őt és végig kedves próbált lenni velem. Persze közre játszott az esés és a kukkolás végetti idegesség…” És akkor rájötem:

Mi van, ha tényleg rájön, hogy ki vagyok? Mert akkor nekem tényleg annyi előtte. Maradnom kell a bunkó stílusnál, mondván, hogy azóta megváltoztam? Azt hiszem nehéz idők fognak jönni: félhetek, hogy mikor fog rájönni, és valahogy ki kell bírnom a próbákat is. Lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet elvállalni ezt a melót?



3.rész

Te akkor is más vagy

„Lehet, hogy tudod ki vagyok,

Lehet, hogy kicsit megnyílok.

De ez a valóságból még semmi,

Hiába is akarsz úgy megtörni.”

Másnap jöhetett az izgulás. Szerencsére még próba előtt eltudtam egy kicsit vonulni az újdonsült próbatermembe. Kicsit ki tisztítottam az agyam, de aztán eljött az idő. Végig Joon arckifejezését figyeltem, de nem tudtam semmit sem leolvasni róla. Bemelegítettünk, majd nekiálltam tanítani, így végül időm sem olt Joon-ra figyelni. A szünetben visszamentem a próbatermembe CD-ket válogatni. Egyszer csak a hátam mögött termett valaki.

- Szép napot tanárnő. –mondta kedvesen Joon.

- Szia, te mindig követsz? –kérdeztem.

-Á eszem ágában sincs, csak jöttem közölni a fejleményeket a közös ügyünkben.

-Miért nekünk olyan is van? –kérdeztem értetlenül, persze tudtam miről beszél…csak féltem a hírtől.

- De van ám kedves tanárnőm. Tudom, hogy hol és mikor találkoztunk. És amúgy gratulálok, hogy sikerült elérni a célod. –mondta mosolyogva.

- Remek. Mondtam én, hogy ügyes fiú vagy te. –mondtam kicsit gúnyosan.

- Jahm, bát segítettél a Google-al. –mosolygott.

-Na látod mégsem voltam annyira bunkó veled tegnap.

-Á nem, csak egy kicsit. Csak azt nem értem, hogy lehet így megváltozni 1 év alatt… valami történt?

- Nem is ismersz…, hogy tudsz ilyen kijelentést tenni? És különben sincs semmi közöd hozzá. –kiabáltam.

- Igazad van, nincs közöm hozzá. De nem hagy nyugodni a dolog. Mert érzem, hogy te akkor is más vagy. Vagy van egy másik oldalad is, amit valamiért nem mutatsz meg nekem. És ezt be fogom bizonyítani, és meg foglak törni. –mondta határozottan.

-Micsoda megérzéseid vannak… de ha nincs jobb dolgod, akkor hajrá. –mondtam gúnyosan.

- Nincs, vagy legalábbis nem érdekel. –mosolygott. Én csak forgattam a szemem.

- Te tudod, viszont most már vissza kéne menni próbára.

Erre csak bólintott, megfordult és elment. Ez kezd eldurvulni –gondoltam. Szép lassan követtem. Végig érződött a feszültég köztünk, ami már egyeseknek fel is tűnt, de tudomást sem vettünk róla. Mikor vége lett a próbának, siettem át a másik terembe. Összeszedtem a cuccomat, és elsiettem haza, hogy véletlenül se találkozzak megint Lee Joon-nal.

Másnap próbán szimplán csak kerültem. Seungho-t kértem fel, hogy segítsen egy közös részt bemutatni a többieknek. Láttam, hogy ez nem tetszik neki, de nem foglalkoztam vele. Szünetben odamentem Seungho-hoz:

-Seungho, lehetne egy kérdésem? – kérdeztem.

-Igen? – kérdezte.

-Próba után nem érnél rá egy kicsit? Szükségem lenne valakire, akivel ki tudnám próbálni az új lépéseket. – mondtam kérlelően, közben odajött a többi bandatag is.

-Hú, hát sajnos nem. A managerrel van megbeszélésem, de biztos valaki ráér a srácok közül. Skacok, valaki próba után ráérne egy kicsit, hogy segítsen Min Ah-nak a koreó kivitelezésében…?

G.O és Mir egyből rávágták, hogy ők nem. Tekintetem egyszerre Cheondung-ra szegeződött.

-Sajnos, én sem érek most rá, a nővéremmel találkozom. – mondta Cheondung sajnálkozva.

-Joon? – kérdezte Seungho.

-Én ráérek, úgyhogy kedves tanárnő, állok rendelkezésére. – mondta mosolyogva. Mindenki nevetett, csak én nem.

-Oké, köszönöm. Akkor majd gyere próba után a másik terembe. – mondtam, de végig a földet bámultam. Nem bírtam a szemébe nézni.

-Rendben – mondta kedvesen. Majd folytattuk a próbát. Láttam Joon tekintetében, hogy örül a dolognak, hogy együtt próbálhatunk. Én persze nem örültem, de valahogy éreztem, hogy pont ő fog kikötni mellettem. Ilyen az én szerencsém –gondoltam. Csak agyaltam és agyaltam, az időt sem figyeltem már.

-Na, még egyszer próbáljuk el, és utána én léptem – mondta Seungho a szám végén.

-Rendben, utána mindenki elmehet. – mondtam a többieknek.

Ezt a bejelentést mindenki örömmel nyugtázta. Bele is vágtunk utoljára. Az egyik forgásnál azonban Joon párja, Lizzy elesett. Azonnal leállítottam a számot és odasiettem.

-A lábad fáj? – kérdeztem.

-Igen, de szerintem nem vészes – mondta Lizzy.

Közben felsegítettük és viszonylag könnyen tudott menni.

-Hát akkor fiúk, lányok, mára tényleg ennyi. Lizzy, neked meg el kéne menni megnézetni, hogy nincs-e nagyobb baj. Elkísérjelek? – kérdeztem.

-Nem, nem kell, a lányok elkísérnek, de köszönöm – mondta kedvesen.

A fiúkkal megvártuk, míg elmentek a lányok, utána ők is elindultak. Én összepakoltam a CD-ket, és átmentem a másik terembe. Joon hangtalanul követett.

-Nos, tanárnő, mit kell tennem? – kérdezte.

-Mi lenne, ha végre a nevemen szólítanál? – zsörtölődtem.

-Mindenki úgy hív, így hatásosabb. – mondta mosolyogva.

-Jó, mindegy, inkább nem veszekszem veled. – mondtam belátóan.

-Az első értelmes mondatod. Hurrá. – mondta dicsérően.

-Most arra mész, hogy felidegesíts?

-Én nem – mosolygott.

-Jó, akkor állj középre – mondtam, közben elindítottam a zenét és odamentem hozzá. Nekiálltam körbetáncolni, ahogy a koreográfiában kitaláltam. Volt, amit többször is megismételtem, hogy finomítsak rajta. Láttam a tükörből, hogy végig engem figyel, melytől elég furi érzésem lett. De a szám végére ezt is leküzdöttem.

- Én csak azért vagyok itt, hogy áljak? –kérdezte, mikor elhallgatott a zene.

- Ne aggódj nem, csak felelevenítettem az emlékeim.

- Oké, de folytathatod, engem nem zavar.

- Ne reménykedj… és most figyelj!

Azzal belekezdtem:

„Jobb láb hátra, bal mellélép, kezek fönn, láb zár, lassan le a kezek, forgás, majd hajlás, 1, 2, 3, és most újra… majd kilép elém, 1, 2, bal kéz körbe 4 ütemig, jobb kéz megfog, bepörgetés, vissza, letérdel, fönn a jobb kéz, én körbe megyek 2, 3, 4, feláll, bepörget, balkéz a csípőmön, jobb a jobb térdem alatt, és most bedönt, vissza és egymásra néz, és most újra az egész.”

Párszor elpróbáltuk zene nélkül utána meg zenére is. Már előző próbákon is leszűrtem, de most különösen, hogy Joon nagyon gyorsan tanul. Ráadásul a mozgása sem semmi. Lassan elkezdtem játszani a gondolattal, hogy milyen lehetne Joon párjaként fellépni egy élő show-ban. De eszembe jutott Lizzy és hogy ez nem korrekt vele szemben.

- Ez nagyon durva, de jó lesz. –szólalt meg egyszer csak Joon.

- Köszi, amint láthattad ez már a legvége. Viszont mivel a végén te vagy középen Lizzy-vel, bevállalnád, hogy emelve megpörgeted? A végén pedig ő lemenne spárgába.

- Nekem mindegy, ahogy gondolod. De elpróbálhatnám veled?

- Ez csak természetes. És 1, 2, 3 emel és körbe, állj, lassan engedj le és ennyi. Pontosan erre gondoltam. –mondtam dicsérően.

-Király, ez tetszik.

- Jó, akkor ennyi lett volna, úgyis majd holnap betanítom. Köszönöm a segítséget.

- Nem próbálhatnánk el az elejétől egyszer?

- De, persze. –mondtam mondtam és már indítottam is a zenét, és neki álltunk táncolni. Az elején kicsit zavarban voltam, de szerencsére a tánc felülkerekedett. Persze a végén volt 1-2 fennakadás, így közben beszámoltam neki. Az utolsó lépes bezzeg tökéletesen ment.

-Gratula, ügyes vagy, nagyon jó a ritmusérzéked és a mozgásod. –dicsértem.

-Huu köszönöm szépen, holnap ezzel fogok hencegni a többieknek. –viccelődött.

-Azt jól teszed. –viccelődtem én is. Közben észrevettem, hogy elkezdtem feloldódni.

- Milyen jó lenne, ha fellépéskor is veled táncolhatnék. –mondta vágyakozva, bevetve legédesebb mosolyát. Hirtelen megrökönyödtem, hogy ő is gondolt erre.

- Jaj, ilyet ne is mondj, mert az csak abban az esetben lehetséges, ha valami nagyobb baj kerekedne ki Lizzy eséséből.

- Jó igaz, de akkor is jó lenne, mert veled sokkal jobban megy, mert jobb a mozgásod, hajlékonyabb és tapasztaltabb vagy meg minden…

- Jaaj de aranyos vagy, köszönöm, de azt hiszem, be kell érned ennyivel. –veregettem meg a vállát, közben azt hiszem elpirultam.

- Hát sajnos. –mondta szomorúan. Nem tudom mi ütött belem, de erre én megfogtam a balkezét és átbújtam alatta, mintha megpörgetett volna. Erre ő átkarolta a derekamat, felemelt és csak pörgetett és pörgetett. Addig pörgetett, míg a falnál kötöttünk ki. Ott hirtelen megállt, letet és lehuppantunk a földre. Valami elmondhatatlan érzés futott rajtam végig, míg pörgetett. Ha csak erre a pát másodpercre is, de teljesen felszabadultnak és boldognak éreztem magam.

-Hu, én megszédültem. –mondtam kicsit kótyagosan.

-Hát még én. –mondta, és csak mosolyogtunk. –Na ezt már szeretem, erre vártam már egy ideje. –folytatta, és összeborzolta a hajam. Erre én gúnyosan ránéztem, majd én is összeborzoltam az övét és tovább mosolyogtunk.

-Jah megmutattam ezt az oldalamat is, de csak mert kitettél magadért.

-De jó, akkor továbbra is dolgozom rajta, hogy csak ezt az oldaladat lássam.–kuncogott.

-Rendben. –válaszoltam, miközben láttam, hogy erősen gondolkodik valamin.

-Jut eszembe, holnap nem lehetne, hogy előbb kezdődjön a próba? Mert dolgom lenne utána.

-Hát nekem jó… de a többieknek? Mert holnap be kell fejezni a számot, hogy utána csak gyakorolni keljen.

-Én megbeszélem a fiúkkal. És te tudnál beszélni a lányokkal?

-Persze…-mondtam. Majd elköszöntünk, ő előbb elment, én még átöltöztem, majd haza mentem. Otthon értesítettem a lányokat az időpontváltozásról. Közben kiderült, hogy Lizzy viszont nem tud jönni legalább 1 hétig a bokája miatt. Egyszerre Joon-ra gondoltam, és a kívánságára. Kíváncsi leszek, mit szól majd holnap a hírhez. Ráadásul az eső heti fellépésen is én leszek a párja. Közben beugrott, hogy mért pont Joon érdekeit nézem? Mi lesz velem? Még többet leszünk együtt, így valószínűbb, hogy egyszer csak felszínre tör a nagy fan. Közben mégis örültem ennek a hírnek. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy én táncolok Joon mellett egy számba.

Másnap a próbán bejelentettem a hírt. Láttam Joon arcán, hogy majd kicsattan örömében, de gondolom a többiek miatt próbálta leplezni a lelkesedését.

- Én és a tanárnő, csupa profi. –viccelődött Joon.

- Na, megszólalt az ego király. –mondta gúnyosan (persze viccelődve) Seungho.

- Hogy lehetsz te mindig ilyen szerencsés, mit szólsz egy párcseréhez Joon? –kérdezte Mir.

- Igen, lehet, hogy szerencsés, csak közben valaki épp otthon van egy véletlen miatt és nem itt… de amelyik lánnyal történt volna, azt helyettesítettem volna.

Erre senki sem mert megszólalni.

- Nos akkor kezdjük a próbát. –lelkesítettem a csapatot. Neki álltam betanítani nekik a szám végéből vissza maradt részt. Közben zenére is elpróbáltuk.

- Valóra vált a kívánságom. –mondta mosolyogva az egyik szám közben. Én erre csak bólintottam. Mindenki sikeresen betanulta a szám végét, amit párszor teljes egészében is elpróbáltunk. Majd elbúcsúzkodtunk és én elvonultam a próbatermembe. 10 percbe sem tellett, elkészülődtem és indultam haza. De mikor kiléptem a J.Tune bejárati ajtaján Lee Joon ott állt.

- Hát neked nem programod van? –kérdeztem meglepődve.

- De igen, csak vártam a programtársamat.

Én erre körülnéztem, de nem láttam senkit. Majd az értetlen tekintetem ismét az övén állapodott meg. Ő csak mosolygott, megrázta a fejét, oda lépett hozzám.

-Téged vártalak, kis bolond.

Azzal a hátam mögé került és bekötötte a szememet valami sállal. Persze ellenkeztem, de ő erősebb volt. De még levétel sem sikerült. Nagyon spécin köthette meg–gondoltam.

- Hééé azonnal vedd le. –kiabáltam, közben próbáltam megkeresni, hogy hol lehet. Ekkor hirtelen belém karolt és elkezdett húzni. Hallottam, hogy kinyit egy kocsiajtót.

- Én nem megyek sehova, úgyhogy vedd le. –erősködtem.

- A-a, vagy jössz magadtól, vagyis kis segítséggel, vagy erővel tuszkollak be, de úgy is én vagyok az erősebb.

- Chööö…-vágtam gúnyos pofát. Kénytelen voltam engedni, hisz tényleg ő az erősebb. Besegített szállni az autóba, és bekötötte a biztonsági övemet. Majd ő is beszállt, és indultunk is. Reméltem, hogy nem látott meg senki, így, bekötött szemekkel.

- Akkor legalább azt mond meg, hogy hova viszel. –erősködtem.

- Majd úgy is meglátod.

Tudtam, hogy úgysem húzom ki belőle, így csak vártam. Egyszer csak megállt az autó, de úgy gondoltam, hogy megint egy piros lámpa miatt. Viszont most Joon kiszállt. Vajon megérkeztünk? Erre a kérdésemre hamar megkaptam a válasz, mikor kinyitotta az anyósülés felüli ajtót. Kicsatolta az övemet, majd kisegített. Miközben belém karolva sétáltunk, csak agyaltam és agyaltam: Vajon hová visz? Mit akar velem? Miért nem lehet elmondani? Valami illegális dolog? Vagy… nem bírtam tovább.

- Vedd már le rólam ezt az izét. –parancsoltam rá, kétségbeesetten. És akkor megállt.

-Rendben, úgy is megérkeztünk…